most ez van...

Vannak pillanatok az ember életében, amikor csak az érzés a lényeg. És vannak olyanok, amikor minden. Nehéz megtalálni, melyikben is vagy éppen. Vállalni kell sokmindent a boldogsághoz. Még a boldogtalanságot is. Azt hiszem a világ, minél többet látok belőle, minél több irányból tekintem meg, annál bonyolultabb, és annál több arcát mutatja.
Elindulsz az úton beleesel egy gödörbe, és mindaddig beleesel, amíg nem látod előre, hogy most gödör jön. Aztán jön valami más. És ennek soha sincsen vége.
Ha feltételezzük, hogy már voltunk ezen a földön, akkor miért vagyunk már megint itt? Ha azt is elfogadjuk, hogy mi választjuk a helyet az időt, akkor miért most és miért ide? Ha elfogadjuk, hogy feladatunk van, akkor mi az? És ezekre hogyan jöhetünk rá? Sőt, ha azt elfogadjuk, hogy azok az emberek, akik körülöttünk vannak, azokkal már találkoztunk valamikor - valahol, és segítenek a darabok összerakásában, akkor miért olyan nehéz megtalálni azokat közülük, akik a fontos darabokat tudják hozzáadni a kirakóshoz?
Sok a kérdés! Kevés a válasz! Minél több válasz van, annál több kérdés! Minél több kérdés, annál több válasz!
Ennek soha sincsen vége?
Megvilágosodás? Tudatos döntések sorozata? Hol van az az egyszerű emberi, és a földön egyedüli képesség, amit érzelmek megélésének hívunk?
Szerelem? Létezik egyáltalán? Vagy tényleg csak biokémia? Illatanyagok, hormonok játéka? Vagy egy olyan állapot, amiben az ember könnyebben megéli, megérti a kirakós éppen ráváró darabkáját?
Mondtam már, hogy sok a kérdés?
Ha azt is elfogadjuk, hogy a válaszok bennünk vanak, akkor keresgéljünk csak tovább!