hello világ

Folyamatosan azon gondolkodom, mi lesz, ha bárkinek a kezében öszpontosul az a bizonyos 2/3 -os többség. Semmi jót nem látok kibontakozni a gondolataim álltal felkorbácsolt lángok közül... Ugyanis nem tudok nyugodt maradni! Egyszerűen nem megy! Szeretnék olyan körülmények között élni, mint az angolok, de nem szeretnék királyságot. Szeretném, ha végre rend lenne, de a 2/3 az nagyon nagy bűverővel rendelkezik. Nem vagyok az a félős fajta, de kicsit aggódom.
A másik, ami engem aggaszt, az pedig a következő:
Ebben az országban ismerek rengeteg embert, aki tényleg magyarnak mondhatja magát. Itt élnek évszázadok óta, magyarnak született, magyar állampolgár stb. Például a családom ebben az országban tengeti az életét pár száz éve, mégis felmerül a kérdés, hogy elég magyar vagyok-e én ennek az országnak! Ha körülnézek, akkor azt látom, hogy nem.

És ez a két aprócska dolog erőteljesen dolgozik bennem, és a munkájuk gyümölcse nem más, mint egy gondolat: A hazám a szívemben van, a történelmem a nyelvemben, ha ez a kettő a helyén van, akkor élhetek én bárhol, akkor is magyar leszek!

most ez van...

Vannak pillanatok az ember életében, amikor csak az érzés a lényeg. És vannak olyanok, amikor minden. Nehéz megtalálni, melyikben is vagy éppen. Vállalni kell sokmindent a boldogsághoz. Még a boldogtalanságot is. Azt hiszem a világ, minél többet látok belőle, minél több irányból tekintem meg, annál bonyolultabb, és annál több arcát mutatja.
Elindulsz az úton beleesel egy gödörbe, és mindaddig beleesel, amíg nem látod előre, hogy most gödör jön. Aztán jön valami más. És ennek soha sincsen vége.
Ha feltételezzük, hogy már voltunk ezen a földön, akkor miért vagyunk már megint itt? Ha azt is elfogadjuk, hogy mi választjuk a helyet az időt, akkor miért most és miért ide? Ha elfogadjuk, hogy feladatunk van, akkor mi az? És ezekre hogyan jöhetünk rá? Sőt, ha azt elfogadjuk, hogy azok az emberek, akik körülöttünk vannak, azokkal már találkoztunk valamikor - valahol, és segítenek a darabok összerakásában, akkor miért olyan nehéz megtalálni azokat közülük, akik a fontos darabokat tudják hozzáadni a kirakóshoz?
Sok a kérdés! Kevés a válasz! Minél több válasz van, annál több kérdés! Minél több kérdés, annál több válasz!
Ennek soha sincsen vége?
Megvilágosodás? Tudatos döntések sorozata? Hol van az az egyszerű emberi, és a földön egyedüli képesség, amit érzelmek megélésének hívunk?
Szerelem? Létezik egyáltalán? Vagy tényleg csak biokémia? Illatanyagok, hormonok játéka? Vagy egy olyan állapot, amiben az ember könnyebben megéli, megérti a kirakós éppen ráváró darabkáját?
Mondtam már, hogy sok a kérdés?
Ha azt is elfogadjuk, hogy a válaszok bennünk vanak, akkor keresgéljünk csak tovább!

Fogadalom

Már második hete nem eszem húst, nem iszom alkoholt, nem veszek magamhoz koffeint, nem dohányzom és minden nap foglalkozom magammal.

Jelzem, én egy másik világot ismertem eddig. Ez jobban tetszik, de honvágyam van. Tudom, hogy le fogom küzdeni. Azt is tudom, hogy soha nem fogom elfelejteni, amit tanultam azon az oldalon, ahonnan most éppen szakadok elfele.
Sőt azt is tudom, hogy a fiamnak is meg kell majd ismernie, mert különben ezzel az egésszel, amit európai, felvilágosult életnek neveznek nem fog tudni semmit kezdeni.
Azt is tudom, hogy a saját harcait neki is meg kell majd vívni, én majd megpróbálom nem elvenni a kedvét a kísérletezéstől.

Szóval mást érzek, amióta ezt kitaláltam magamnak, és el is határoztam magamat.
Tudom innen nincsen visszaút, de miért is kellene visszamenni? Ez az út az az út, amire ráléptem, amikor megszülettem, és most tanulom a járás tudományát ezen az úton. Eddig csak körbe-körbe sikerült rajta haladni, most előre kell. Nagyon nem egyszerű feladat. Mondjuk senki nem mondta, hogy egyszerű lesz:)

A nők annyira furcsák. Amikor azt kapják, amire vágytak, akkor megijednek, és kétségbeesnek. Amikor pedig nem kapják meg, akkor toporzékolnak. A dilemma erről az oldalról: vajon a hisztit bírom jobban, vagy a nyugtatgatást?

Az autósok utálják azt, aki nem autós

A múlt héten elütöttek a zebra-kerékpárút kombón, kerékpárral voltam.
Aki elütött, egy hölgy, a zebra előtt rakta ki utasát, majd egy kövérgázzal nekivágott a zebrának /kb 8-10 méter/ mire odaért én pont előtte voltam, ergo én jelentősen előbb kezdtem meg az átkelést, és csatt.
Védekezés: NEM LÁTTALAK!
Szerencsére nem történt semmi bajom, azon kívül, hogy azonnal meg tudtam volna ölni a ribancot.
Ennek hangot is adtam.
Elég komoly "hangot".
Mondtam: ANYÁD KURVA, MAJDNEM MEGÖLTÉL!
Akit előtte kirakott rohant oda, engem becsmérelve, és fenyegetve. És "szegény" autót nézegette. mondtam neki: barátom lerakom a kerékpárt és jöhet aminek jönnie kell, ha tényleg komolyan gondolod. Azért megjegyezném, hogy majdnem meghaltam, ergo leszarom mi történik veled.
Szerencsére nem jött közelebb és az agresszió megmaradt majdnem teljesen verbális szinten.
Nem merem elképzelni mi lett volna, ha odalép hozzám...
De ő sem...

leszarom

Éppen összeomlik az ez évi munkám, de nem érdekel...
Vajon miért nem?
Nem tudom, hogy fejlődésnek mondhatom-e ezt a tényt.
Mármint, hogy leszarom.
Valahol igen, úgy gondolom.

sok minden van itt ebben a fejben, túl sok minden. Csak a szavakbaöntéshez kellene legalább egy évszázad.
Pedig csak ki kell kapcsolni, mondják...